Jógázó

A jóga közös élménye

Mit és hogyan fejleszt a baba-mama jóga?

Cél, hogy az anyukák tudatosan forduljanak gyermekük felé, lássák meg az ok-okozati kapcsolatokat. A szülő ismerje meg a gyermeke reakcióit bizonyos helyzetekben. A gyakorlatok közben figyeljük a gyermek visszajelzéseit. Fontos, hogy megalapozzuk a gyermek jövőjét (óvodai, iskolai), illetve a szülő-gyermek kapcsolatot is mélyítsük és erősítsük.

Az anyának biztonságérzetet, visszajelzést adunk gyermeke folyamatos fejlődéséről. A szürke hétköznapokhoz javaslunk ötleteket, feltöltődést, kikapcsolódás, új ingereket biztosítunk a mamának és a babának is. A foglalkozások alatt bíztatjuk az anyukákat, hogy érezzék jól magukat a bőrükben, fogadják el magukat úgy ahogy vannak. Folyamatosan közvetítjük, jól vagy, ahogy vagy, a világ legcsodálatosabb dolgát végezheti éppen, hogy Édesanya lehet, aki mellett a babája a legnagyobb biztonságban érzi magát.

Óratípusok:

Kisbabás: 6 hetes kortól aktív mozgásig. Az anyuka könnyedén tudja mozgatni, motiválni, befolyásolni a gyermeket. (60perc)

Nagybabás: aktív mozgástól 2 éves korig. A gyermek már aktívabban mozog a térben, önállóan kúszik, mászik, jár. (45 perc)

Totyogó: 1-3 éves korosztály, már önállóan, biztosan járni tudó gyermektől ovis korosztályig, akik még az anyukával együtt járnak közös foglalkozásra (45 perc)

Fejlesztésre fókuszáló babajóga-óra felépítése:

  • Ráhangolódás, babamasszázs
  • Anya jógáztatása – baba passzívan figyel vagy aktívan játszik
  • Baba jógáztatása – babajóga gyakorlatokkal
  • Mozgásfejlesztő pálya alkalmazása

A Babajóga foglalkozásokat vezeti:

Tóth Csilla, Jógaoktató

A foglalkozások időpontja:

Hétfőn 10:15-11:15 óráig

Mennyibe kerül a babajóga?

Óra típusa Hossza Árak / alkalom
Csoportos foglalkozás 45-60 perc 1.800.- Forint

Hogyan lehet jelentkezni?

Hívja kollégánkat az alábbi telefonszámon és kérjen időpontot a Babajóga programra, Tóth Csillához.

+3630 721 3969

 

Szeretettel és szaktudással várjuk Önt és gyermekét a Bóbita Okosdában.